árulás cenzúra eladva hazugság

KÖVETELÉS!!!

Olvasási idő: < 1 perc

 

Évek óta együtt dolgozó munkatársak nem köszönnek egymásnak, nem fognak kezet,
és ami a legszomorúbb, mint hírlik fizikai inzultusra is sor került.

 

Mindez miért?

 

A Karácsony szeretetteljes megünneplését, szebbé tenni hivatott ünnepi pénz
fondorlatos szétosztása okozta indulatok miatt.

SZÁRNYÁT VAGY A COMBJÁT?

“Király te tetted ezt”, énekli a második bárd. Most nem a vérszomjas király, hanem a MÁV vezetése, és a vele cinkosan szövetkező, őket gátlástalanul kiszolgáló Erzsébet, János, és Zoltán tettei miatt kell a mai bárdnak hallatnia a hangját.

 

A három szakszervezeti “jómadár” vezető, már jó egy hete tudva tudta mire készül a MÁV.

RÉS A PAJZSON

 

Mégsem tájékoztatták a tagságukat.

 

Eszük ágában sem volt kikérni a véleményüket. Hanem a tudtukkal, és akaratukkal egyezően a munkáltatóval közösen, vele együttműködve vettek részt az “ajándék osztásban”.

 

Másképpen nem lehetett.

 

Hiszen akkor Zoltánnak – a mi Leónknak – már napok óta hallatni kellene a gyalázatos eljárás ellen tiltakozó,
az elkövetőket vádló, valamint a tisztességes, minden vasutasnak járó karácsonyi pénzt követelő
dörgedelmes mondatait, és olvasni haragtól, az elemi felháborodástól fűtött sorait.

 

Helyette a hónapok óta megszokott, a tagság által nem tudni még meddig eltűrt nagy kussolás.

 

Ezáltal sajnos a feltevésünk bizonyságot nyer.

LEÓ KÉTSÉGBEESETT KÉPMUTATÁSA

 

Vasutasok!

 

Ne az egymás közötti jó viszonyotokat, a hosszú ideje ápolt barátságotokat terheljék az elmúltak.

 

Ne engedjétek a MÁV notabilitásai, és az említett három “jómadár” által a barlangjából közösen kiszabadított,
sötét démonnak a gonosz célját elérni.

 

Mi pedig követeljük a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatójától, hogy legkésőbb 2019.12.24. 10:00 óráig minden vasutasnak,
akik nem tartoznak a prémiumrendszer hatálya alá, ünnepi jutalom címén a havi távolléti díjuknak másfélszeresét elérő összeget utaltasson át, illetve az eddig e címen, már kifizetett összeget a fenti értékre egészítse ki!