baleset bosszú választás

BARANYAI ADONIS

Olvasási idő: 3 perc

 

Vót egyszer egy ember. Nem vót szép, ellenben … Magas, hórihorgas, még a szeme sem állt jól. A gyerekeket vele ijesztgették Szigetváron,
miután kivonultak a törökök. Mondták is a falubéliek, hogy ő egymaga a szigeti veszedelem.

 

Ez az ember vasutas vót őkelme. De nem ám úgy rendesen végezte a munkáját, hanem úgy ímmel-ámmal. Ha vót kedve megcsinálta,
ha meg nem vót, akkor rágyújtott egy cigarettára. Minden reggel úgy indult munkába, hogy elmondta a lusta vasutasok áldását:
“Ha nekem egyszer munkakedvem támad, elvonulok egy csendes sarokba és szépen megvárom, míg elmúlik.”

 

De ne gondoljátok, hogy ezt csak úgy félvállról vette volna, mert bizony teljesen komolyan vette, és be is tartotta, úgy bizony. Egyszer azt mondta neki a főnök,
hogy kedves Létra kolléga, imhol van a külső B vágányon egy szerelvény, ráállt a mozdony is, meg kéne csinálni a fékpróbát, de izibe, mert hamarosan indul a vonat.

 

Emberünk elnyomta a cigarettát, a csikket lazán, ahogy szokta bepöccintette a vágányok közé, és elindult a vonat irányába. Már félúton járt,
amikor eszébe jutottak a főnök sürgető szavai, és arra gondolt, hogy sokkal hamarabb a vonathoz ér, ha nem őgyeleg, hanem nekifutamodásból iramodik a munkának.
Ezért aztán visszaballagott az állomásépülethez, de addigra elfelejtette, hogy neki akart iramodni a munkának, vagy meg akart futamodni a munkától.
Mivel ez utóbbit ítélte meg könnyebben elvégezhetőnek, mint aki jól végezte dolgát leült az egyik peron melletti padra,
és gyönyörködött a lemenő nap sugaraiban meg az állomásról kigördülő szerelvényben.

 

A következő állomásra érve a mozdonyvezető igen csak meglepődött, amikor azt tapasztalta, hogy a vonat a fékezés ellenére nem akar megállni. Volt nagy ijedelem, riadalom, de hála a gondviselésnek és a Jó Istennek, nem történt nagyobb baj. Igaz, hogy majd egy kilométerrel odébb, de végül megállt a vonat.

 

Egy ilyen esetet nem lehet csak úgy szó nélkül hagyni. Vizsgálták is oda-vissza, hogy ki mulasztott, ki volt az a tróger, akinek a nemtörődömségéből emberek élete forgott kockán. A gyanú rögtön Létrára terelődött, aki egy vendéglátóipari egységben, falusi nevén kocsma sörrel és cigarettával a kezében szórakoztatta a barátait. Mert mint tudjuk, laza gyerek volt. A felelősséget firtató főnök szavai hallatán azonban mindjárt az arcára fagyott a mosoly. Sötét karikák jelentek meg a szeme körül, amiket körbe forgatott. Reménykedett, hogy hátha nem hozzá beszélnek. Hosszú percek teltek el, míg tudatosult benne, hogy nagyon nagy bajba kerülthet. Mert bizony ennek nem csak figyelmeztetés, hanem akár kirúgás, sőt büntető feljelentés is lehet a vége, ugyanis emberek életét veszélyeztette. Még akár börtönbe is kerülhet.

 

Szaladt fűhöz-fához, hogy ki lenne az, aki őt kihúzza a slamasztikából. Telefonált, kilincselt minden felé, de senki nem akart segíteni rajta. Már azt gondolta, hogy úgy járt, mint szegény cinege, akinek máig sincsen cipőcskéje, mikor eljutott ügye a szakszervezet érdekvédelmi alelnökéhez. A jámbor, bárány lelkű Balázsnak megesett a szíve
a mi trógerünkön. Fáradtságot nem kímélve levelezett, kilincselt, tárgyalt, könyörgött, míg végül mindezek hatására a MÁV úgy döntött, hogy ad még egy esélyt.

 

Persze azért négyszemközt megmondta a véleményét Létrának, aki úgy gondolta, hogy nagyon sértő dolgokat mondott rá, ezért jól meg is sértődött.
Elhatározta, hogy nem marad adósa, és az első adandó alkalommal törleszteni fog. Hosszú évekig nem volt erre lehetősége, csak magában füstölgött,
míg elérkezett a XX. Kongresszus. Létra letörölhetetlen vigyorral a képén ült a kerek asztalnál társaival. Készült a nagy dobásra, a revansra.

 

Amikor bárány lelkű Balázs szót kapott, amit az elnök cinikus vigyorral a képén két percben korlátozott, Létra már alig bírt magával. Feszülten nézte az óráját
és amikor a másodperc mutató másodszor ért a 12-es hez, felugrott, és artikulálatlan hangon felordított, hogy “fejezd be!”.

Akik ismerték Létra történetét, döbbenten figyelték az emberi mivoltából kivetkőzött alakot.

Ő pedig elégedetten körülnézett a teremben és diadalittasan ledobta magát a székre. Meg volt győződve róla, hogy valami hatalmas hőstettet vitt véghez.