árulás cenzúra hazugság sötét jövő vdszsz

A KOLLABORÁNSOK TÜNDÖKLÉSE ÉS …

Olvasási idő: 2 perc

 

 

A hatalmat mindig vannak akik imádják szolgálni, és persze eközben ennek ellenkezőjét mutatni. Egy darabig, míg a szög át nem böki a zsák vásznát.

Utána viszont fapofával viselik a megvetést, a lesajnáló szánalmat, és szenvedve a magányos óráikban a rájuk üvöltő lelkiismeretet.

 

Hiszen becsapták azokat, akik valamiért megbíztak bennük. Akik remélték megvalósul amiről még valamikor,
ha jól emlékszünk utoljára májusban bőszen szónokolt a VDSzSz Szolidaritás oroszlánja.

Akkor még bizonyára senki sem gondolta, hogy az egyre erősödő légszomjjal küzdő Leót ma már csak egy jól felkészült nagy tapasztalattal bíró sebész tim tudná
az elnök-vezérigazgató farpofái közül kiszabadítani.

 

A még megmaradt tagság pedig szűkölve reménykedik.

 

Hátha a szavannák fenevadja meghallja a vadon hívó szavát. Elborzadva eddigi viselkedésétől megújulva visszatér az övéihez. Nem szolgálja tovább
bármennyire is kifizetődő – azokat, akiket csak úgy, mint eddig Őt csupán a minél több pénz, és az egyre magasabb pozíciók megszerzése ösztönöz.

Elkezd harcolni a be nem teljesedett ígéretek megvalósításáért. Például a módfelett jellemes többi elnökségi taggal egyetemben elkezdik tenni a dolgukat,
melynek első lépéseként végre valahára a munkáltató és a tulajdonos elé terjesztenek egy legalább 15% -os alapbéremelésre vonatkozó bérkövetelést.

 

Ha erre nem képesek, úgy nincs helyük a VDSzSz Szolidaritás soraiban. Másutt kell keresni a gondtalan létet.
Gondoljuk nem kell messzire menniük. Hiszen eddigi páratlan szolgálataik – jó pénzért a tagság elárulása,
és a gazdának a feltétlen hódolás
– elismeréseként a gazdi továbbra is el fogja őket tartani.

 

DE NYUGI!

 

MÉG 2 NAP

 

ÉS LEGALÁBB A MÁV BÉRAJÁNLATÁRÓL FELLEBBEN A FÁTYOL!

 


kép: vdszsz.hu

 

HA MÁR A SZAKSZERVEZETI KÖVETELÉSEKRŐL NEM HALLANI SEMMIT.